A koronavírus miatt amellett, hogy az életünket féltjük, és szüleink, nagyszüleink életét, gazdasági problémákkal is szembe kell néznünk.

Ebben a cikkben összefoglaljuk, hogy mit tehetsz meg azért, hogy akár jelen körülmények között is értékesítsd ingatlanodat, a jelenleg elérhető legmagasabb áron.

Először is tisztázzuk, hogy az emberek most nem lakást akarnak venni éppen. Legalábbis aki nem ősbefektető, vagy konkrétan ezzel foglalkozik, az tutira inkább otthon marad. Persze most, hogy kicsit enyhítették a kijárási szabályozásokat, lehet, hogy javul a helyzet, de az biztos, hogy abszolút túlkínálati állapotok uralkodnak a piacon, és az elkövetkezendő időszakban meg kell küzdeni az ingatlanvásárlókért.

Emellett azt is fontosnak tartjuk elmondani, hogy sokan vannak, akik jelen piaci környezetben is érdeklődnek ingatlanok iránt. Tegnap például pont egy olyan ingatlant néztünk meg, ahol, az ingatlanos elmondása alapján csak a tegnapi napon rajtunk kívül még 5 érdeklődő látogatott el a lakásba (természetesen a „biztonsági” előírásokat betartva). No persze nem biztos, hogy mindenhol ekkora az érdeklődés, és tény és való, hogy ez az ingatlan nagyon jó áron került ki a piacra, de egyben azt is mutatja, hogy érdeklődés és kereslet mindenképpen VAN.

Mi egyébként úgy gondolkodunk, hogy válság idején az egyik legértékállóbb befektetési lehetőség az ingatlan.

Mit tehetsz azért, hogy a Te lakásod iránt is legyen érdeklődés?

A lakás felkészítésére leginkább egy válság alatt van szükség, amikor túlkínálat van az ingatlanpiacon, hiszen ekkor sokkal fontosabb, hogy kiemelkedj a versenytársak közül.

Ha végigviszed azt, amit mondunk, akkol sokkal könnyebben és gyorsabban tudod értékesíteni megfelelő áron a lakásodat.

Gondolkoztunk azon, hogy miben tudunk mi segíteni másoknak a korona vírus lefutásának ideje alatt. Úgy döntöttünk, hogy összeállítunk Nektek online tanfolyamokat, melyben a saját tapasztalatainkat gyűjtöttük össze, ezzel támogatva benneteket a sikeres ingatlaneladásban.

Az első tanfolyamunk a MILLIÓKAT ÉRŐ INGATLANELADÁSI TRÜKKÖK, ha minél előbb szeretnéd eladni az ingatlanodat ebben a nehéz helyzetben, akkor kattints! Használd fel a tapasztalatinkat, milliókat jelenthet Neked az, ha megfelelő információkkal rendelkezel!

További információkért kattints ide!