Az aktuális életvitelünk nem mindig passzol az anyagi kereteinkhez vagy más elvárásainkhoz. Mit tehetsz, ha egy kislakásban élsz, de nem férnek el a cuccaid? Minden apró lehetőséget ki kell használnod, hogy helyet spórolj! Nézd meg az alábbi ötleteket hátha találsz valami kedvedre valót!

1.Guruló kamra

Nagyon jó megoldás lehet a konyhaszekrénybe épített guruló kis kamra, ahol mindent elrejthetsz, ami a főzéshez szükséges, mégis rengeteg helyet spórolhatsz vele.

2. Kinyitható, lehajtható asztal

Az asztal csak akkor kell, amikor éppen eszünk, pláne 12 fős.

Érdemes mindig kinyitható, bővíthető asztalokat használni kis és nagylakásokban egyaránt. Egy 30 nm-es kislakásban például nem érdemes 6 fős asztalt használni, hiszen jellemzően 1-2 ember lakik a lakásban. Ha pedig érkezik néhány vendég, akkor elő a nagyobb asztalvariációkkal.

3. Folyosókra tárolókat!

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a folyosókat, vagy a kihasználatlan tereket semmire ne használjuk a lakásainkban. Pedig érdemes! A kislakásokban pedig szinte kötelező minden négyzetcentimétert kihasználni. A folyosóra például mehetnek akasztók, cipőtartók.

4. Polcok az ajtó felé

Nagyon kevés helyen látni ilyesmit, pedig nagyon hasznos tud lenni. Ráadásul a ajtó feletti részben még csak a térérzetünkből sem vesznek le semmit a tárolóhelyek.

5. Rejtsd el az ajtó mögé!

Például egy vasalódeszkát nagyon jól elrejthetünk az ajtó mögé, gondoltál már rá korábban?

6. A sarkokat is érdemes kihasználni

A lenti képen például egy akasztórudat tettek fel keresztbe, melyre nagyon sok ruha elfér. De nagyon jó megoldás lehet például kis beépített szekrény is egy ilyen sarokba. Hidd el, rengeteg mindent elnyel egy ilyen kicsi szekrény is.

7. Fürdőben kis tárolók

A WC mellett például egy ilyen kis tároló főnyeremény lehet egy kislakásban, hiszen nem csak a toalettpapírokat nyeli el, hanem akár a tisztítószereket is ide pakolhatod.

8. Gardrób a lépcső alatt

A végére hagytam azokat a tippeket, amiket mi is minden egyes lakásunknál alkalmazunk. Az egyik ilyen a gardróbszekrény a galérialépcsőink alatti részben. Nagyon szeretjük őket, mivel a lépcső alatti részt nem nagyon tudnák a leendő lakástulajdonosok kihasználni, de így igen, hogy kapnak egy kész gardróbszekrényt is, ráadásul olyan helyen, ami egyébként kárba vészne a lakásban.

9. Kis konyha mindennel

Hogyan lehet 2 négyzetméternyi szélességen kialakítani egy kis konyhát, amiben benne van a mosógép, a hűtő, a mosogatógép, a tűzhely és főzőlap is?

Nos, mi megálmodtuk, és azóta szinte az összes kislakásunkba így építjük be a konyhákat.

Kövesd a Facebook-oldalunkat, ahol nagyon sokszor osztunk meg újabb ötleteket ebben a témában!

Le ne maradj!